“Hová menjünk nyaralni?” - avagy a demokrácia lényegéről

Miről szól az élet? Döntésekről. Különböző emberek, különböző helyzetekben, eltérő lehetőségekkel, tudással és háttérrel megpróbálnak „jó“ döntéseket hozni. Hogy a „jó“, az nekik jó, vagy a családjuknak, vagy közösségüknek, városuknak, a természetnek vagy a világbékének, az embertől és körülményektől függ. Mindenesetre sokszor az, ami egy embernek jó, az a másiknak nem jó. Mondjuk, hogy nyaralni készül a család: Egy döntés-szcenárió, hogy a családfő eldönti, hogy „Horvátországba megyünk. Rijekába a strandra, és kész.“ Gyors és egyszerű a döntéshozatal, de az anyuka és a két fiú, akik mondjuk az Alpokban szeretettek volna kirándulni, elégedetlenek lesznek. Nekik nem volt elég hatalmuk, hogy az ő érdekük belefolyjon a döntéshozatalba, és ez családon belüli feszültségekhez vezethet. Ezért törekszik az ember olyan helyzetbe vagy pozícióba, ahol a döntése – az, ami neki „jó“ – dominál más döntések felett. Ez a hatalom. Németül „Macht“, ami „machen“-ból jön, „tenni“, magyarul pedig a „hatni“ szóból: ha hatalmad van, azt teheted, ami neked jó, hathatsz a világra. Ezért legitim, egészséges  emberi vágy, hogy hatalmam legyen a saját döntéseim megvalósításához.

Erről szól a politika is: döntésekről és hatalomról. A különböző hatalmi formákban különböznek a döntéshozási folyamatok; még a különböző demokráciákban is. Vegyük a svájci közvetlen demokráciát: a kormány sok esetben csak törvényjavaslatot tesz, és egy párt vagy érdekcsoport szervezhet népszavazást, ha nem tetszik neki a javaslat. Ezért Svájcban a döntéshozatal előtt minél több érdekcsoportot vonnak be a döntésbe, hogy közös megegyezést találjanak, ami minél több embernek elfogadható. Németországban már más a helyzet: a reprezentatív demokráciában csak négyévente szavaznak a polgárok. A köztes négy évben minden képviselőnek az a célja, hogy bebizonyítsa saját választóinak: az ő érdeküket képviseli. Nyilvánosan kompromisszum nélkül egy álláspontot sulykolnak, még ha tudják is, hogy az technikailag nem a legjobb opció. Egy szinttel magasabban, a helyi parlamentben egymásnak csattannak ezek a különböző érdekek. Ott képződnek a kompromisszumok a pártok közt. Utána mondhatja a képviselő a választóinak: „Harcoltam, hogy az én választókerületemen ne menjen át az autópálya. Sajnos ott kell, hogy átmenjen, de legalább kialkudtam, hogy hangszigetelést is építsenek köré“.

A döntéshozás, a kompromisszumkeresés mindig időt és energiát (politikailag: pénzt) igényel. Már a családi nyaralás eldöntése is vitát igényel, hát még egy autópálya építése, ami sokezer ember életét érinti. Ha a család vette volna a fáradságot egy vasárnap reggelt ötletelni, érvelni, vitatkozni, lehet, hogy találtak volna olyan útvonalat, mondjuk Szlovéniába, ahol három nap alatt megmásszák a Triglavot, és utána négy napig a pirani tengerparton pihennek. Ez a döntéshozatal időt igényel, és persze rejti magában a konfliktus veszélyét. De e nyílt konfliktus más, konstruktívabb jellegű, mint a néma feszültség a kocsiban egészen Rijekáig.

Van olyan helyzet, amikor nincs idő vitatkozni. Ha háború van, vagy krízishelyzet. Amikor gyors döntések szükségesek, jó, ha a hatalom egy (vagy kevés) ember kezében van. Ilyen esetekben például a nemzetbiztonságot egyes emberek érdekei elé helyezi az állam vagy kormány. Ha viszont egy ország nincs krízishelyzetben, el lehet kerülni társadalmi feszültségeket azzal, hogy kompromisszumokat keresnek a különböző érdekképviseleti szervek (pártok, cégek, szakszervezetek, civil szervezetek). Mindenki elmondja, hova akar utazni, érvel a saját érdekében, meghallgatja a többiek érveit, és – feltéve, hogy a cél tényleg az, hogy mindenki el szeretne menni nyaralni – a végén megegyeznek. Ez a demokrácia lényege. Nem az, hogy négyévente megválasztunk egy teljhatalmú döntéshozót, aki megmondja a tutit.

A parlament azért parlament (francia „parler“ = beszél), hogy beszéljenek egymással az emberek, vitázzanak. Ha egy párt dominálja a parlamentet, és ez nem történik meg, akkor nem érdemeli meg ezt a megnevezést. Legyen sok párt a parlamentben – legyen vita. Tényleg csak krízishelyzetekben rövidüljenek a döntéshozási folyamatok, és ne hitesse el a kormány az emberekkel, hogy állandó krízishelyzetben vagyunk, és ezért nincs idő figyelembe venni több érdeket. Ha folyton kard van a kezünkben, és folyton szabadságharcot vívunk, akkor kinek a kezében van a lapát és a kalapács, hogy építsen és alkosson? Nem az a lényeg ezen a választáson, hogy „most más jöjjön”, hanem hogy megváltozzon a demokrácia-felfogás. Hogy megértsük a lényeget : nem mindig más jön sorra a mézes bödön kanalazására, hanem hogy a bödön legjobb kihasználtságát kell együtt kitaláljuk.